|
A Ford – látva megújuló modellpalettájának tagjait – végre távolodik a „jól néz ki, csak egy kicsit unalmas” imázstól. Márka új SUV-ja pedig egyediségével tényleg messze kiemelkedik kategóriatársai közül. Az egyik hátulról csinos, elölről bamba. A másik elölről eltalált, hátulról elnagyolt. Az új Kuga pedig minden szögből telitalálat. Ráadásul úgy sikerült valódi egyéniséggel felruházni, hogy azért jól illeszkedjen a Ford által meghatározott irányvonalba. Az izmos, masszív orron például helyet kapott a márka más modelljein is látott jellegzetes, tátott szájra emlékeztető légbeömlő, és a lámpák formája is hasonlít a Focuséra, vagy a Mondeoéra. Kifejezetten jó stíluselem a lámpák alatti vágat, vagy az erősen kidomborított, erőt, határozottságot sugárzó motorháztető. Az összhatás mindezzel együtt sem agresszív, inkább nagyon modern és stílusos. A Kuga oldalnézetből is kifejezetten mokány, vagány autó. Nagyon jók az arányok, kiválóan játszottak az ívekkel, élekkel és domborulatokkal. Az övvonal sportos határozottsággal emelkedik, és az ablakok metszése is remekül illik az autó egész formatervéhez. A Kugán jól néznek a külön szárakon lévő tükrök is, amelyek ráadásul használható nagyságúak. A két felszereltségi szint közül a gazdagabbik Titaniumhoz 17 collos alufelnik járnak, amelyek ideálisan illeszkednek a látványba. 190 000 forintért 19 collos, rendkívül mutatós, nagyon peres kerekeket szerelnek fel az autóra, de akkor tényleg meg kell gondolni, hogy akár egy percre is elhagyjuk az aszfaltot. A hatás tovább fokozható az extraként megvásárolható, fémszínű tetősínekkel. Az általánosan kiemelkedő formaterv talán legsikerültebb része a far a rafináltan kidomborított, gyönyörű metszésű, méhsejt-betétes lámpákkal, az alsó, fémszínű lökhárítóbetéttel és a kétoldali kipufogóvégekkel. A tetőlégterelő árnyékában lévő hátsó szélvédő formája is remek. Míg a külső rendkívüli attraktivitásáért felsőfokú jelzőket érdemel, a Kuga belseje inkább már csak „jó” minősítésű. A Ford viszont legalább megpróbálta elkerülni azt a mások által elkövetett gyakori hibát, hogy egy szabványbelsőt filléres változtatásokkal belepréseljen minden létező modelljébe. A műszerfal és a belső kialakítás tehát legalább egyedinek hat, bár a külső játékosságot itt a németes józanság váltotta fel. A műszerfali fémbetétekkel nincs is semmi gond, de az első utasülés előtt mintha kissé elfogyott volna a kreativitás. Az anyaghasználat sem tökéletes, mert a kézközelben lévő felületek ugyan puha anyagból vannak, a műszerfal szélvédő alatti része kemény, fényes felületű plasztik. Ez nem valami szép, és még tükröződik is. Az összeszerelési minőség általánosságban jó, az itt-ott látható sorjás felületek, primitív bélelések viszont nem ütik meg azt a szintet, amit ebben a kategóriában joggal elvárhatna a vásárló. A Titanium szint szövet-bőr kárpitozása viszont nagyon jól néz ki, és tényleg jó minőségű. Nem lehet panasz az ülések formájára sem, amelyekből jó magasról nézhetünk le a mellettünk-előttünk zajló forgalomra. A csomagtartó alapesetben 360 literes, amely 410 literesre növekszik, ha pótkerék helyett defektjavító-készlet van az autóban. Nem kiugróan nagy értékek, de azért az esetek nagy részében elegendő lesz a hely. A Ford Kugához egyelőre elérhető egyetlen motorváltozat a márka más modelljeiből ismert, itt 136 lóerős, kétliteres dízel. A gombnyomásra életre kelő erőforrás eddigi pályafutása során kitűnően bizonyított, semmilyen tekintetben nem érheti kritika. Jól mozgatja az 1,6 tonnás Kugát is, a 320 Nm-es nyomaték már 2000-es percenkénti fordulatszámon rendelkezésre áll. 100 km/órára 10,7 másodperc alatt gyorsul fel az autó, a végsebesség pedig 180 km/óra – ezek az értékek csak minimális, senki által nem észrevehető mértékben magasabbak, mint a sima elsőkerék-meghajtású modell esetében. Ez igaz a fogyasztásra is, ahol mindössze egytized liter a különbség: a gyári átlagfogyasztás 6,4 liter, ami nem rossz érték egy ilyen jellegű, összkerék-meghajtású autótól. A Kuga tiszta üzemű motorja és széria részecskeszűrő révén kategóriájának legkörnyezetbarátabb modellje, hiszen széndioxid-kibocsátása mindössze 169 g/km. Mindezen pozitív tulajdonságait az erőforrás megfejeli még eggyel: hihetetlenül csendesen végzi a dolgát bármilyen sebességnél. A magasra helyezett hatfokozatú manuális sebességváltó pontosan kapcsolható, egyedül talán a váltóutak lehetnének rövidebbek. Talán említeni sem érdemes, hogy – lévén Ford – a Kuga menettulajdonságai nagyon jók. Nemcsak a kategóriájában, hanem úgy általában is. A stabilitás első osztályú, a kormányzás pedig mintaszerűen pontos. Mint a többi 4x4-es SUV, a Kuga sem való kemény terepre, hiába az elöl 15, hátul 25 fokos terepszög. A Haldex összkerék-meghajtás viszont télen vagy laza talajon valóságos áldást jelenthet, ezért megéri félmilliós felárát. A Kuga ezen változatának ára 8 131 000 Ft. Ebben sok minden benne foglaltatik – például a kétzónás automata klíma, a tempomat, a fényérzékelős fényszóróvezérlés, a hiánytalan biztonsági arzenál –, de azért még hiányozhat néhány tétel. Például a xenon fényszórók, vagy a már-már kicsinyesen kihagyott ülésfűtés. Érdemes tehát 592 000 forintért megvásárolni a Titanium X csomagot, amely a fenti két felszerelés mellett tartalmazza a fix panoráma üvegtetőt, a 6 irányban elektromosan állítható vezetőülést, a bőrkárpitot, a klímakomfort szélvédőt, az esőérzékelős ablaktörlőket, valamint a fűthető ablakmosó-fúvókákat is. A navigációs berendezést csomagban kaphatjuk meg, minimum 755 ezer forintért, de ezt a tételt a legtöbben különösebb szívfájdalom nélkül elhagyják majd. Összességében elmondható tehát, hogy a kompletten 9 millióhoz közelítő árért megfelelő ellenszolgáltatást nyújt a Kuga. Apróbb hibáit bőségesen ellensúlyozza egyéb tulajdonságaival. Akiket levesz a lábáról – ilyenek pedig vélhetően nagyon sokan lesznek –, azok úgysem lesznek hajlandóak mást választani.
|