A villamos járművek története I.
2011. augusztus 15. hétfő, 12:07 Írta: V. Dénes   

EVnew1A Villamos járművek mára részei a közlekedésnek a frekventáltabb országokban, így történelmük is van, ráadásul hosszabb, mint az sokan gondolnák. Tulajdonképpen együtt fejlődtek a többi meghajtási móddal, csupán a világ gazdasági érdekei-lehetőségei folytán kerültek oly sok ideig mellékvágányra. Sok tervező éppen olyan életképesnek gondolta őket, mint a belsőégésű társaikat, így kis csavarral akár a történelem is máshogy alakulhatott volna – amennyiben a villanymotorok válnak a domináns meghajtássá. A következőkben jöjjön egy kis gyűjtemény, hogy a villamos járművek (EV) mekkora múltra is tekintenek vissza, illetve némelyik ötlet mennyire is nem újdonság.

1665-1680 tekinthető az abszolút kezdetnek. Egy Ferdinand Verbiest nevű flamand jezsuita szerzetes és csillagász tervezett egy gőzhajtású, személyzet nélküli négykerekű kiskocsit a kínai uralkodó, Khang Hszi számára.

1769 – A francia Nicholas Cugnot készít egy gőzmotort, mely képes óránként tíz kilométeres sebességgel mozogni.

1825 - Angliában egy Goldsworthy Gurney nevezetű feltaláló már olyan gőzkocsit épít, mely 140 kilométeres távot teljesít 10 órán belül – meghozva az első igazi szívbajt a lovastársadalomra.

EVold21839 – Nagy dátum, Robert Anderson a skóciai Aberdeenben megalkotja az első elektromos járművet.

1870 – Sir David Salomon már a finomítás útjára lép, könnyű villanymotort készít, csak a telepek voltak még nagyon nehezek. Természetesen a sebesség és a hatótávolság is csapnivaló volt.

1886 – Feljegyzések szerint Londonban bemutattak egy villamos hajtású taxit. A mintegy 28 telep egyetlen apró villanymotort hajtott meg, hatékonysága természetesen nem volt valami utasbarát.

1888 – Az Immisch & Company az Ottomán birodalom szultánja számára megalkot egy négyszemélyes, 24 cellás teleppel hajtott villamos „szekeret”. Ugyanebben az évben Magnus Volk Brightonban egy háromkerekű EV-t hoz létre.

1890-1910 – Nagyon sok új fejlesztést hozó időszak (felkészülés az első világháborúra). A legfontosabb a savas akkumulátorokkal kapcsolatos fejlődés H. Tudor munkásságának köszönhetően, valamint a nikkel-vas akkumulátor megszületése Edison és Junger keze alatt.

1897 – Londonban Walter Bersey villamos járművei üzemszerűen közlekednek. A „Bersey Cab” 40 cellás akkumulátorral 3 lóerős motort hajt meg, feljegyzések szerint 80 kilométert is megtesz egy töltéssel, igen lassan. Nagyjából ugyanekkorra a Pope Manufacturing Company már 500 EV-t épített nagyjából 2 év alatt.

EVold11898 – Dr. Ferdinand Porsche alig 23 évesen megépíti első gépkocsiját, neve: Lohner Elektromos Hintó. Érdekesség, hogy ez volt az első elsőkerék-meghajtású jármű is egyben. Amúgy Porsche második járműve mindjárt egy hibrid volt, ebben belső égésű motor hajtott meg egy generátort – tehát az elv ugyanaz volt, mint ma. Tisztán telepekkel közel 65 kilométert is elment.

1899 – A már említett Pope Manufacturing Company fúzionál két kisebb céggel, így megszületik az Electric Vehicle Company, az első igazán nagy EV-gyártó cég. A cégnek körülbelül 200 millió dolláros tőkéje van. Ugyanebben az évben feltűnik két hibrid a Párizsi Autószalonon.

1900 – Új évszázad, felpörgő történések. A Electric Vehicle Company legyárt ebben az évben
– 1681 gőzhajtású
– 1575 villamos, és
– 936 dízel meghajtású járművet.

Ugyanebben az évben egy közvélemény kutatás szerint (A National Automobile Show keretein belül New York városában) a vásárlók a villamos járműveket preferálják, nem sokkal marad le mögöttük a gőzhajtás. Igazán érdekes technikai újítás mégis az öreg kontinensen történik: A belga Pieper autógyár bemutatja saját 3,5 lóerős hibridjét, mely már visszatermelésre is képes volt. A dízel motor üzeme estén a villanymotor generátorként működött és töltötte a telepeket. A villanymotor tiszta üzem mellett már képes volt rádolgozni a belső égésű társára, például emelkedő esetén.

Ezzel pedig el is értünk a 20. századhoz, ami köszönhetően a nagy háborúknak, meghozta a szükséges technikai fejlődést. Mint látható, az alapokat ekkorra már lefektették, innentől már a teljesítmény maximalizálása lett a fő probléma.

(Folytatjuk.)


A villamos járművek története I.
 
2012. május 17. csütörtök, 13:53
Új fejezetet nyithatnak a kisméretű, távirányítós repülő robotok az autós videózás történetében. Eddig ugye az igazán látványos videók...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 13:22
Csaknem fél milliárd forint (1,2 millió font) parkolási bírságot „fialt” egyetlen utca Londonban 2011-ben. A rekorder utca a Southampton Row, amelyben naponta...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 11:56
Szegény amerikai autósokra rájár a rúd mostanában. Nem elég, hogy a tengerentúlon is meredeken emelkedik a benzinár, a hatóságok is egymás után vezetik be,...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 11:44
Különleges sporteszközt mutatott be az Audi, az Audi e-bike Wörthersee az elektromos hajtás és az izomerő ötvözetét képviseli. A vázszerkezet egyszerre...

Tovább »