Az Alfa Romeo története Az Alfa Romeók fogalommá váltak az autókedvelők körében. A száz éves múltra visszatekintő márka azok közé tartozik, amelyek képesek voltak több kategóriában is emlékezetes modelleket életre hívni: a nagy és elegáns limuzinok mellett bizonyos időszakokban nagyon népszerű kisautók, máskor pedig a versenypályákon sikert sikerre halmozó sportkocsik öregbítették az olasz gyártó hírnevét. Ma is számtalan Alfa rajongói klub van a nagyvilágban, és az új, divatos, vonzó modelleknek köszönhetően ma is meghatározó szereplő a piacon.Az Alfa Romeo márka az 1906-ban alapított Società Anonima Italiana Darracq (SAID) márkából nőtt ki, amit a francia autógyáros, Alexandre Darracq alapított olasz befektetőkkel közösen. Eredetileg Nápolyban tervezték felépíteni az első üzemet, de később úgy döntöttek, Milánó jobban megfelel majd a céljaiknak, itt indult hát meg a gyár felépítése. Az olasz befektetők közül néhány, Ugo Stella vezetésével új márkát alapított Darracq segítségére továbbra is számítva, mert nem voltak elégedettek azzal, ahogy az autók fogytak. Ez az új gyár kapta az A.L.F.A. (Anonima Lombarda Fabbrica Automobili) nevet, és 1910-től kezdődik a története, amikor az első saját tervezésű modell megjelent.  A 24 HP megálmodója Guiseppe Merosi volt, akit 1909-ben szerződtettek, hogy az olasz piac igényeihez jobban igazodó modelleket tervezzen. A Merosi-féle autók erősebbek voltak, és az A.L.F.A autói gyorsan feltűntek a versenypályákon is, már az 1911-es Targa Florión is részt vettek. A 24 HP 42 lóerős volt és akár 100 km/órás sebességre tudott gyorsulni. A HP sorozatban további modelleket is forgalmaztak, a 12 HP 22 lóerős volt, a 15 HP pedig 25. A 40-60 HP 70 lóerejével tekintélyes járműnek számíthatott 1913-as bevezetésekor. 1914-ben továbbfejlesztett Grand Prix versenyautót mutattak be: a négyhengeres, hengerenként négy szelepes GP1914-et. A 4.5 literes motor 88 lóerő leadására volt képes 2950-es fordulaton, majd némi módosítással az 1921-es verzió 102 lóerővel büszkélkedhetett. Az első világháború évei alatt viszont elsősorban hadfelszereléseket gyártottak az A.L.F.A gyárban. A cég élére 1915 augusztusában került Nicola Romeo, aki a jelentősen kibővített gyárban repülőgépmotorokat, lőszereket, kompresszorokat állíttatott elő. A háború után a megerősödött cég a vasúti berendezések irányába is terjeszkedni kezdett. Nem feltétlenül tervezték az autógyártás újraindítását, de végül 1919-ben 105 autót állítottak össze az 1915 óta az A.L.F.A gyárban levő részegységekből.  1920-ban vette fel a márka az azóta már legendássá vált Alfa Romeo nevet, az első ilyen névvel forgalmazott modell a Torpedo 20-30 HP volt. A drága, exkluzív modell nem fogyott igazán jól a háború utáni években, összesen 124 darabot gyártottak belőle. Ebben az évben érték el az első komoly versenyeredményt is Giuseppe Campari mugellói győzelmével amit egy továbbfejlesztett 40-60 HP-nak köszönhetett, majd második helyet szereztek a Targa Florión – a volán mögött egy bizonyos Enzo Ferrarival. A vezető tervező továbbra is Giuseppe Merosi volt, és az Alfa Romeo a remek versenykocsik mellett kiváló utcai autókat is gyártott. Nagy változást hozott az 1923-as év, amikor az Alfa elcsábította a Fiat mérnökét, Vittorio Janót. Jelentős szerepe volt ebben Enzo Ferrarinak, aki nagyon bízott benne és azt sürgette, hogy legyen ő a vezető tervező Guiseppe Merosi helyett. A váltásnak meg is lett az eredménye, mert a Jano által tervezett P2 Grand Prix kocsival 1925-ben el is hódította a világbajnoki címet az Alfa Romeo. 1924 és 1930 között 14 nagydíjon diadalmaskodott a P2-es modell. A húszas évek közepén elért 195 km/órás csúcssebesség kifejezetten komoly teljesítménynek számított. A soros motoros, nyolchengeres, feltöltős kétliteres autó 1924-es verziója 140 lóerős, míg az 1925-ös 155 lóerős volt. Vittorio Jano a P2-es motorja alapján az utcai modellekhez is négy-, hat- illetve nyolchengeres motorokat tervezett, és a klasszikusnak mondható Alfa Romeo-motorkialakítás ekkor vált uralkodóvá az RM vagy RL modellekben. Ezek az erőforrások egyszerre bizonyultak megbízhatónak és erőteljesnek. A versenysport terén nagy változást hozott, amikor a versenyzés levált a gyárról, és a kiváló csapatfőnöknek bizonyuló Enzo Ferrari megszerezte az istállót, ami a Scuderia Ferrari nevet kapta.  1928-tól nehéz idők következtek a gyár életében. Nicola Romeo elhagyta a céget, és a katonai megrendelésekre vonatkozó szerződések lejártával megrendült az Alfa Romeo helyzete. Végül az olasz kormányzat mentette meg a vállalatot, és Benito Mussolini egyik kirakatcége lett belőle, elegáns, méregdrága modellekkel. A Vittorio Jano által tervezett nyolchengeres 8C modellek elsősorban a versenypályára készültek, 1931-től sok sikert értek el, de emellett volt utcai változatuk is. Az első verzió a 2.3 literes 8C 2300 volt, majd megjelent az első együléses versenyautó, a Monoposto Tipo A. A túl nehéz és bonyolult autó áttervezésével Jano létrehozta Monoposto Tipo B nevű modellt az 1932-es Grand Prix szezonra. Az autó sikert sikerre halmozott, 2.6 literes feltöltős motorjával. A versenyautókat 1933-tól a Ferrari istálló színeiben indították, mivel az Alfa Romeo gyár gazdasági helyzete nem tette már lehetővé a versenyzést. A Monoposto Tipo B (P3) modell 215 lóerős volt, 217 km/órás végsebességgel és nagyjából hét másodperces gyorsulással százig. A harmincas években a Jano-tervezte Alfák legnagyobb riválisai a Mercedes és az Auto Union voltak a versenypályákon.  1931 és 1934 között minden évben a 8C 2300 tipo Le Mans modellek nyerték meg a 24 órás versenyeket. Az 1935-től gyártott 3.8 literes Monoposto 8C 35 Type C 330 lóerő leadására volt képes, a motor csúcsnyomatéka pedig 434 Nm volt. Ez a modell már Ferrari színekben versenyzett a német riválisokkal. 1938-ban egy különleges modellel vettek részt a versenyen Le Mansban, a 8C 2900B áramvonalas kialakítású zárt karosszériája egyedi volt a többiek nyitott autóihoz képest. A Milla Miglia Roadster nagyon szép formájú autó volt, 2.9 literes nyolchengeres motorral, aminek 180 lóereje akkoriban a világ legerősebb utcai autójává tette. A Mille Miglia autókból kevés készült, és amikor legutóbb egyet elárvereztek az eredeti sorozatból, több, mint négymillió dollárt adtak érte. Az utcai modellek közül az elegáns hathengeres 6C 2300-as Turismo, Gran Turismo, Pescara verzióit forgalmazták többek között.A második világháború idején az Alfa Romeo-gyárban katonai repülőgépmotorokat készítettek, hiszen ezekben az években minden üzemet a hadiipari termelésnek rendeltek alá. Kis számban készültek ugyan autók, de egyre nehezebb lett hozzájutni az alapanyagokhoz, és háromszor is lebombázták az üzemet. Olaszországban is nagy változások történtek 1945 után, és a drága luxusautókat nem nagyon lehetett kinek eladni, tehát a cég ismét nehéz helyzetbe került. Eleinte ezért például hajómotorokat és tűzhelyeket gyártottak.  A versenypályákon viszont minden idők egyik legsikeresebb autójával hódított az Alfa Romeo: a 158-as, illetve a belőle fejlesztett 159-es 1938 és 1951 között számtalan győzelmet aratott, többek között a történelem első két Forma1-es idényét is ilyen autót vezetve nyerte Farina majd Fangio. Az utcai modellek közül a 6C 2500 volt az az autó, ami az Alfa Romeo márkát meghatározta 1938 és 1952 között. A szép vonalú autókat Turismo, Sport, Freccia d'Oro, Villa d'Este verziókban fogalmazták többek között. A Villa d'Este volt az utolsó kézzel épített Alfa-modell, de összesen csak 36 készült ebből a verzióból, a Freccia d'Oro pedig divatossá vált a gazdag vásárlók körében, például Farouk egyiptomi király, Rainier monacói herceg, Rita Hayworth vásárolt magának Alfa Romeo 2500-at. Az egyedi és vonzó modellek formaterveiért Pininfarina és a Touring felelt elsősorban. Meghatározó egyénisége volt ezeknek az éveknek Orazio Satta, akinek a nevéhez fűződnek az 1938-tól gyártott fontos verseny- és utcai autók. Ezek közé tartozik az 1950-ben bemutatott Alfa Romeo 1900, ami a gyár első tömeggyártású autója lett. A két- illetve négyajtós verzióban készült modellek nagy belső teret, egyszerű kialakítást, de ezzel együtt sportosságot is kínáltak. Sajátos szlogennel reklámozták: „A családi autó, ami versenyeket nyer.” Ezt tényleg több diadal is alátámasztotta. Az 1900-ast is számos kialakításban kínálták, 1.9 és 2.0 literes motorokkal, Touring illetve Zagato megálmodta karosszériával, illetve rövidített tengelytávval, ami az 1900C nevet kapta. Több, mint 21,000 darabot gyártottak ebből a modellből, és az autók egy részét a rendőrség használta- sokan emlékeznek máig Olaszországban a jellegzetes, pajzsos díszítésű hűtőráccsal ékesített autókra. Az ötvenes évek másik meghatározó modellje a Giulietta volt, amit 1954 és 1962 között gyártottak. Ez volt az első Alfa Romeo modell, aminek nem száma, hanem neve volt. A négyhengeres, soros motor 1290 köbcentis volt, a legkevésbé erős a Berlina változat 53 lóerőse, de a Sprint Speciale és a Sprint Zagato már 116 lóerős motorral büszkélkedhettek. A kevesebb, mint négy méter hosszúságú autók kicsik és fürgék voltak, és elérhető áron forgalmazták őket, tehát gyorsan népszerűvé váltak. Ehhez társult az is, hogy szép vonalvezetésű karosszériát terveztek a kétüléses kupé, a kabrió, a sedan változatokhoz - ebben a munkában Pininfarina, Zagato, Bertone működött közre. A ma is vonzónak mondható kabriók (ezek a Spider nevet kapták) mellett a kifejezetten sportos kupék (Sprint) is sokak szívét megdobogtatták, míg a hagyományosabb formájú négyajtós Berlinákból több, mint 130,000 darab készült. A hatvanas években a megerősödött Alfa Romeo több új gyárat is épített, és ekkoriban a nagy népszerűségű utcai autókra koncentráltak, a versenyzés terén pedig elsősorban a túraautók között bukkannak fel a gyártmányaik. Az Alfa Romeo Giulia 1962-ben mutatkozott be, és nagyon szép eladásokat produkált. Noha kicsit szögletes volt a formája, nagyon kedvező volt a légellenállási mutatója. Az eredeti 1570 köbcentis motor 92-102 lóerős lehetett, verziótól függően. A legnagyobb számban a négyajtós, ötüléses kialakítás fogyott, de kisebb számban gyártották a Spider nevet kapott kétajtós kabriót is, majd 1966-tól a híres, izgalmas formájú Duettót. 1964 és 1970 között 1300-as motorral is forgalmazták, ez a 78 lóerős modell csak négysebességes váltót kapott, egyedüliként a Giulia modellek közül. A Giulia alapjaira épült sportos kupé a TZ nevet kapta, és 1963-67 között gyártották, ezekben az években nagyon jól szerepelt a versenyeken. A GTA nevű kétajtós verzió a könnyített karosszéria miatt nagyobb teljesítményre volt képes, de Bertone által megálmodott karosszériája sokkal jobban hasonlított az utcai modellekre. A hatvanas évek második felétől a 170 lóerős versenyverziók több sikert is elértek a pályákon. A hetvenes évektől az utcai Giulia modelleket némileg módosítva Giulia Super majd Nuova Super neveken forgalmazták. Ez utóbbi kapott először dízelmotort a gyártó történetében, de kis teljesítménye miatt nem volt túlságosan népszerű. Az Alfa Romeo a kisebb Giulia modellek mellett méretesebb, elegánsabb autókkal is jelentkezett a piacon, a komolyabb elvárásokat támasztó vásárlók kiszolgálására. A 2600-asok nagyobb, erősebb hathengeres motort kaptak. A négyajtós, nagyméretű sedan verzió nem fogyott túl nagy számban, még a Spider nevű kabrióból is többet adtak el egy kicsivel. A 2600 Sprint kétajtós, négyüléses kupé volt, és a sorozatból ez a verzió lett a legnépszerűbb. Az Alfa modellpalettáján 1967-tól az 1750-es vette át a vezető modell szerepét. Valamivel kisebb volt, mint a 2600-as, de lényegesen olcsóbb is, és sok részegysége megegyezett a párhuzamosan gyártott Alfa-modellekével, így üzleti sikernek mondható volt a forgalmazása. 1971-től háromsebességes automata váltóval is árulták az 1750-eseket. 1972-től pedig az új 2000 Berlina modell váltotta az 1750-eseket: formailag is megújult az autó, és erősebb motort kapott. Ebből a verzióból is közel kilencvenezer darabot adtak el. A hetvenes években a legnagyobb számban az Alfasud modelleket adták el. Majdnem egy millió darab fogyott belőle, de megítélése kettős: noha a tervezői munkát mindenki dicsérte, mert mind formailag, mind műszakilag élenjárónak számított, az új, déli üzemből kikerülő autók összeszerelési minőségét számtalan kritika érte. A rozsdásodási problémák miatt a sok gyártott darab ellenére sem sok maradt fenn az autóból, amit többféle karosszériaváltozatban (három-, négy-, ötajtós mellett kupé) és többféle motorral (a legkisebb 1.2, a legnagyobb 1.7 literes négyhengeres volt) kínáltak. A Sprint nevet kapott kupéváltozatot jóval az Alfasud gyártásának megszüntetése után is forgalmazták, egészen 1989-ig, és több, mint százezer darabot adtak el belőle. Az Alfasudot pedig a gyár kínálatában a 33-as váltotta „népautóként”, a bő négy méteres ötajtós kompaktokból is nagyon sok fogyott, de ezekre is jellemző maradt a jó vezethetőséggel együtt járó megbízhatatlanság kettőssége. A kisautókkal párhuzamosan futó nagyobb és elegánsabb modellek is aránylag népszerűek voltak, a hetvenes években az Alfetta, a nyolcvanas években a 75-ös képviselte a középkategóriás sedanok piacán a márkát. A nagyobb helykínálat és az erősebb motorok miatt kedveltnek számító autók viszont éppen úgy minőségi problémáktól szenvedtek. Az 1986-os év nagy változást hozott az Alfa Romeo életében. A Finmeccanica ekkor adta el a Fiat csoportnak a céget, és a csoporton belül létrehozták az Alfa Lancia S.p.A társaságot. A megújult Alfa Romeo első modellje az új érában az Alfa Romeo 164 volt. A Pininfarina által tervezett autó az új Alfát jelképezte, a négyajtós sedan volt az első elsőkerékhajtásos modell a nagy Alfák között. Az elegánsnak mondható 164-et a német autók vetélytársának szánták, és elég jó eladásokat is produkált azokkal szemben. A motorválaszték is inkább a magas színvonalú elvárásokhoz volt igazítva, a kétliteres benzinesen túl turbós és V6-os erőforrással is kínálták. Azon is sokat dolgoztak, hogy megszüntessék a korábbi modelleknél jellemző rozsdásodást. Az Alfa 155-ös 1992-ben jött, hogy leváltsa a 75-öst, és ez a modell is elsőkerék-hajtást kapott, a nagyobb 164-eshez hasonlóan, mint ahogy korszerű motorok egész sorát is kínálták hozzá. Ez az autó már Fiat alaplemezre épült, de a közönség némileg fanyalogva fogadta, 1998-ig gyártották csak. A túraautó versenyeken viszont kifejezetten jól szerepeltek a 155-ösök. Az Alfa Romeo 145/146 modellek a nagyon erős kompakt kategóriában próbálták megállni a helyüket, nem igazán nagy sikerrel. A kilencvenes évek végétől vezették be azokat az új Alfákat a piacra, amelyeket manapság is nap mint nap láthatunk. A nagy siker az Alfa Romeo 156 nevéhez fűződik, ami 1998-ban az év autója lett. A technikailag is kimagasló színvonalú modell új felfüggesztést kapott, különleges anyagokat használtak fel az építéséhez és az általa nyújtott vezetési élmény is kimagasló volt. Mindez egy nagyon stílusos, és az évek során sem megkopott dizájnnal társulva nagy sikerré tette a modellt. A felsőbb kategóriában 1998-tól a 166-os képviseli az Alfát: markáns megjelenésű, nagyon jól felszerelt és izgalmas motorválasztékkal büszkélkedő autóról van szó. A kompakt kategóriában is új modellel jelentkezett a gyár, és a 147-es végre jó számokat produkált az eladások terén.  Az olasz gyár jelenleg is nagyon vonzó választékkal van jelen a piacon, az olaszos stílus kedvelői között továbbra is favoritnak számít néhány modelljük. A kisebb 147-es mellett a nagyobb, középkategóriás 159-es hódít vagány külsejével, míg a fiatalabbak az egyedi vonalvezetésű háromajtós kisautót, a MiTo-t kedvelik nagyon. Az Alfa Brera 2+2 személyes, sportos, izmos kupé, amit igazi élmény vezetni, ennek a kabrió változata viseli jelenleg az Alfa Romeo Spider nevet. A közel négy és fél méter hosszú, izgalmas GT kupé képes egyidejűleg kielégíteni az eleganciára és sportosságra vágyó vásárlók igényeit, egyike a legszebb modelleknek a ma forgalmazottak közül a kategóriájában. Két igazi sportkocsi is színesíti a palettát: az Alfa Romeo 8C Competizione és ennek nyitott tetős változata. A szinte retrós megjelenésű modell nagyon is mai technikát képvisel, Maserati alapra épült és egy, a Ferrari keze nyomát magán viselő 4.7 literes, 450 lóerős motort kapott.Ahogy az az autógyártók életében lenni szokott, a tervezés nem áll meg, és a közelmúlt sikerei csak nagyobb erőt adnak az új modellek tervezéséhez. Manapság az Alfa Romeo nem nagyon verseng a legolcsóbb autók piacán, az Alfa-logós autók mellé egyféle életérzést is kínálni szeretne a márka. Elsősorban a sportosabb megjelenésű utcai autók között számít meghatározónak az olasz gyár kínálata, és valószínűleg a cégcsoporton belül továbbra is ezt a szerepet szánják neki. |