AUTÓ
STAT

Kevés megosztóbb modellcsalád van az európai autópiacon, mint a 39 éve köztünk „szerénykedő” Golf-család, amely a maga kategóriájában annyira megkerülhetetlen, hogy az emberek és a szakma egy része az alsó-középkategóriát – nemes egyszerűséggel – Golf-kategóriának hívja. Jelen tesztünk alanya már hatgenerációnyi felmenővel büszkélkedhet – így ő a hetes! És heteshez méltóan példamutató az a szerénység, ahogy kiáll a dobogóra – élekkel vasalt köpenyében – miközben csak halványan sejteti, hogy a „Tanár úr, én készültem!” itt nem csak üres PR szöveg.



Mikor bekerült ez a Golf a tesztnaptárunkba, volt olyan kolléga, aki lemondóan annyit mormogott: „Golf? – mind olyan semmilyen, mit lehet arról írni?” Nos, eltérő a véleményünk (s ez így rendjén is van). Szerintem kevés izgalmasabb autó van a piacon, mint a tesztelt Volkswagen Golf 1.4 TSi, főleg ezzel a duplakuplungos automatával.

A Volkswagen tervezői érdekes népek lehetnek, ugyanis olyan magas szinten űzik annak a tudományát, hogy hogyan kell konzervatív, de egyben innovatív formát rajzolni, amelyre ha rápillantunk, elsőre talán semmi, mégis észrevétlen beássa magát a szakma tudatának közepébe, hogy azután akaratlanul mindenki igyekezzen hozzáidomulni, vagy görcsösen mást mutatni (amelyek viszont a legtöbbször nem időtálló formák lesznek). És én személy szerint nagyra értékelem a németektől azt is, hogy úgy tudnak piacra dobni egy vadonat új modellt, hogy közben nem tiporják a piac sarába az elődjét (nevetségesen idejemúltnak mutatván azt). A hetes sziluettje is egyértelműen Golf, az elődeivel nem szakít, a C –oszlopa – már védjegyként is – nagyon hangsúlyos. Az autó mérete és arányai nagyon jól eltaláltak, kellően széles és alacsony ahhoz, hogy a családi verdák dinamikusabbjai közé tartozzon, miközben nincsenek rajta kivagyi, vagy túlzó kellékek.
Mélyre húzott orra határozottan feszes benyomást kelt, és az erőteljes lökhárítóknak egy lehelet finom krómcsík igyekszik kontúrt adni – alul a kötény ívét követve, feljebb pedig a lámpaburák alá is beúsztatva. Az új Golf határozott élek és különböző négyzetes formák által építkezik, és több helyen is feltűnik pl. a paralelogramma motívum (fényszórómosó, üzemanyagtöltő-ajtó). A motorháztető V-forma élei szintén nagyon feszesek, és az átlagnál hangsúlyosabban érvényesülnek is, amint felfutnak az A-oszlopokra. Nekem külön teszik a ragyogóan áttetsző fényszóró búrák alatti u-alakú nappali menetfény. A tükrök itt is a méretükkel hívják fel magukra a figyelmet, de nem a nagyságuk, sokkal inkább a kicsiny méret által, amelyek az autó lezárt állapotában az oldalablakokhoz simulva bújnak meg.
Oldalnézetében abszolút hagyták, hogy a már jól megszokott sziluett érvényesüljön. Az övvonal csak enyhén emelkedik, a tető íve pedig csak jelzésértékűen lejt, és nagyon ügyes az a lágy, dupla sziluett vonal, amely az A-oszlop aljától a vékony (feketén gumírozott) ajtókeretek felett a tetőspoilerig fut. Szerintem itt van a kutya elásva! A kilincsek alatt és a küszöb fölötti élek pedig az autó tömörségét hivatottak hangsúlyozni. A hetes nem követi a kerekjáratok íveinél sem a manapság oly bevett, gömbölyded trendet: ennek az élei olyanok, mintha szikével metszették volna. A tömörség érzetét pedig tovább fokozza, hogy a 17”-os alukerekek teljesen normálméretnek hatnak.
A hátulja szintén nagyon feszes a vízszintes elrendezésű lámpák és élek tagolása által – alapvetően nagyon letisztult forma, és minden ül rajta. A rejtett tolatókamera a méretes VW embléma alatt lapul, így a formai egységet az sem bontja meg, és védettsége okán nem is koszolódik szutykos időben sem. Este pedig felkapcsolva a lámpákat, a dupla L-forma helyzetjelzők mutatnak az átlagnál mutatósabb megjelenést.

A Volkswagen Golf már kívülről is egy nagyon átgondolt autó benyomását kelti, de beülvén cudar sok finom megoldással lehet találkozni, amelyek eredményeként talán ez mindenidők eddigi legjobb utastere (nálam sok prémiumnak hitt mutatványos a nyomába sem léphet ennek). 4 felnőtt – az autó külméreteit meghazudtolóan – nagyon kényelmesen utazhat, van kellő tér, és az ülések mind elől, mind hátul egyaránt ízlésesek, szépek és persze kényelmesek. Maguk az ajtókárpitok is igényes tervezésről árulkodnak, azok formája és anyagminősége bőven túlmutat ezen az osztályon. Számos olyan apró ötlet, kiegészítő van itt, amelyek talán teljesen alapdolgok kellene, hogy legyenek, de mégsem azok, mások, máshol kispórolják a nagy árversenyben. Itt vannak például az akasztók, amelyek jó, ha vannak a legtöbb autóban a kapaszkodóknál, de itt nem csak oda jutott belőlük, hanem a B-oszlopokra is. Mégiscsak kellemesebb a kabátokat odaakasztva utazni (télidőben), mint azokat az ölünkben szorongatva, vagy az ablakok fölül a fejünkhöz lógatva. A hátsók kényelmét szolgálja az is, hogy az első ülések háttámlája elég helyet hagy a térdeknek, vagy hogy az ottani kartámasz elég vaskos és puha, miközben a benne lévő pohártartó szett számos mérethez igazítható. Az ajtózsebek mindenhol filccel béleltek, így az azokba pakolt keményebb tárgyak sem zörögnek az amúgy is nagyon csendes és zörejmentes utastérben.



A beltér egyébként alapvetően sötét tónusú anyagokból építkezik, mégsem mondható (szerintem rosszindulattal sem) sivárnak, komornak, mert szinte mindennek van kerete, kontúrja. Beülvén az autóba az ember egyből azt érzi, hogy minden jó anyagokból és jó helyen van. A műszerfal abszolút vezetőközpontú – ez már másoknak is bejött, miért ne alkalmaznák – a gombok és kapcsolók mindegyike finom kidolgozású, és messzemenően átgondolt elrendezésű. A vaskos középkonzolt a tabletnyi méretű érintős színes „tv” uralja, amelyről számos dolog vezérelhető (úgy, hogy az érintésre, már a kéz közeledtével aktív állapotba kerülnek az addig szunnyadó „gombok”). Felette kaptak helyet – szerencsére – a középső szellőzőrostélyok, így a levegő áramlása jól variálható. További tetszésfaktor növelő: a számos, és ügyesebbnél-ügyesebb tároló – mind a vezető, mind az utasai környezetében –, mint pl. a rejtett kártya és érmetartó a kesztyűtartónál, vagy az elsőülés fiókok, de a belső fények is mutatósak, amelyeket jól egészítenek ki a kilincs, fogantyú és díszléc megvilágítások, a szépen szóló „zenegép”, és a nyitható napfénytető.



Bár utasként is megnyerő ez a Golf kiosztás, de vezetve lesz igazán meggyőző az autó. A mind hosszban, mind magasságában tág határok között állítható, deréktámaszos sportülések igazán jól beállíthatók, és remek tartásúak. Elfordítva a slusszkulcsot, egy mindössze 1.395 cm3-es turbós benzinmotor kel életre, amely a maga 140 lóerejével és maximum 250 Nm-es nyomatékával olyan kettős lélekkel bír, hogy ha úgy tetszik, akkor a legnagypapásabb takarékos módot hozza, de ha amúgy tetszik, akkor mint megvadított csődör vágtázik. Ezek előcsalogatásában egy négy opciós (normál, eco, sport, egyéni) menetmód választó is partner. A kétkuplungos elven működő 7 fokozatú DSG váltó remek partnere a motornak, és olyan finoman dolgozik, hogy ha élne, a legtöbb sofőr beiratkozhatna hozzá, tanulni egy kicsit. A 15 mm-rel leültetett sportfutómű feszesebb csillapítása áldásos, ha vágjuk a kanyarokat, mint a meszes, de mégis van olyan kifinomult, hogy a normális közlekedésben is kellően komfortosnak érződik.



Az autó méretei remekül érezhetőek mind a forgalomban haladva, mind parkolásnál. A körkörös kilátás – véleményem szerint – messze jobb a manapság „divatos” átlagnál. Külön szerettem a kereszteződésekhez közelítvén, hogy az A-oszlop sem vaskosabb a kelleténél, így nem kellett izegni-mozogni, ha be akartam látni azt. A műszerek is sofőrbarátak: kellően informatívak, de mégsem túlburjánzóan sokat mutatók. Egyébként milliónyi segéd dolgozhat a nagyobb kényelemért és biztonságunkért (mindet felsorolva duplájára nőne az írás hossza): így van pl. valóban az úton tartó (mert beavatkozik a jelzésen túl, ha kell) sávtartás, parkolás-segéd, amely nemcsak párhuzamosan képes ki- és beállni, de merőlegesen is, parkolóradarok, tolatókamera és akár nullára fékező adaptív tempomat (a DSG váltóval).
A fogyasztási számok – persze minden autónál – erősen lábfüggőek, de az abszolút reális, hogy 5 és 8 liter között eljárjunk vele, annak a függvényében, hogy mennyire vagyunk nyugisak vagy dúvadak. Országúton beéri akár 4 literrel is, míg a városban inkább 7,5 liter környékén szór a 100 kilométerenkénti átlag. Én a teszt alatt 6,5 literes átlagot produkáltam.



Összegezve:

Ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy majd 30.000 km-t futott autót teszteljünk – ebben 28.815 km volt egészen pontosan –, de ez most összejött egy olyan autónál, amelyet az eddigi életében nem egy gondos gazdi, hanem számos eltérő stílusú emberke vezetett. A Golf e téren is példamutató, hiszen ha nem láttam volna a km-óra állását, 3-5.000 km-nél többet nem saccoltam volna, mert nagyon egyben van – és közelítvén az egyéves korához – még mindig abszolút újszerű.

Az árlista legolcsóbbja a 85 lóerős 1.2-es benzinmotorral szerelt Golf Start, amely már kellően sok légzsákot, kílmát és gyári zenét is ad. A DSG váltós, 140 lovas Highline modellek 7 milliótól indulnak, míg ennek a tesztautónak - a sok okossággal felvértezve - 9.839.855 forint volt az újkori ára, de így 30.000 km-rel a háta mögött már 7,8 millió forint az alku alapja.



Megéri?
Hacsak nem szempont a 4-5 embernél több ülőhely, vagy a 380 litert jelentősen meghaladó csomagtér, a SUV-os megjelenés avagy a terepes képességek, akkor kevés hasonlóan kívánatos autó van a piacon. Tudom, sem újonnan, sem használtan nem olcsó, de mindazoknak, akik rendelkeznek – autóra elkölthető – ennyi pénzzel, azoknak jó szívvel ajánlom!
Jó helyre került a 2013-as Év Autója díj, megérdemli ez a modell!



Adatok:

Volkswagen Golf Highline 1.4 TSi DSG