|
Szeretnénk persze, de mégsem tudjuk mindig kivonni magunkat a közvélekedés hatása alól. A Mercedeshez például időről időre különböző képzeteket kötött a köz, és ezekkel szemben bizony a legtöbben nem bizonyultunk eléggé ellenállóknak. Cca. 30-40 évvel ezelőtt még a nyugati luxust jelentette számunkra, aztán – egy-két évtizeddel később – a budapesti gengszterizmus elmaradhatatlan, respektálandó kellékének tartottuk, míg ma már minden efféle fenntartásunkat még épp idejében felismert félreértésnek tekinthetjük. A Mercedes megszokott autó lett, de az ilyenek között az egyik legminőségibb márka. Persze, ha valóságérzékelésünk nem lenne képes ekkora fejlődésre, a Mercedes GLK nagyszilárdságú acél karosszériájáról akkor is lepattannának a rosszfajta beidegződések.
A szögletesessége nem szigorú, inkább megnyugtató. A sarkos vonalak és ívek határozottak, fegyelmezettek, de van benne némi könnyedség is. A sarkosság nem sugalmazza azt a kérlelhetetlen szigort, amit – okkal vagy ok nélkül – jó néhány típusba azelőtt hajlamosak voltunk belelátni, és amihez azt a bizonyos maffiózóstílust társítottuk. Ha hátulról nézünk az autóra, még ebből a határozottságból is tapasztalhatunk némi engedményt; persze így nézve sem lesz gömbölyded a vonalvezetés, ez a kevés lágyítás csak arra van, hogy fesztelenebbé tegye az összképet.
A szerethető szögletesség az autóba ülve is jól kivehető, ez elsősorban a műszerfalat jellemzi. A műszerfalbetét anyagát szabad szemmel lehetetlen biztosan megállapítani, akárki próbálkozik vele, csakis tippelni tud. Én magam igazi faborításúnak látom, de hallottam másfajta vélekedéseket is. Végül is az sem lenne baj, ha kiderülne, hogy nem nekem volt igazam, az élmény akkor is rendben van.
Az ülések lapja hosszú, minden kényelmi igényt kielégítenek. Talán van, aki kifogásolja, hogy az ülés kézzel állítható, én inkább figyelmes retró megoldásnak tartom. Az automata ülésállítás nyilván nem jelentett volna kihívást ennek a sokadgenerációs Mercedesnek, ez a kevés kézi „pluszmunka” bennem csak fokozta az útnak indulás élményét. Az egész GLK-ból valahogy árad a figyelmesség, bár ezzel kapcsolatban azért szóvá kell tennem egy apró bosszúságot is.
Felfogás dolga, melyikünk hibájából volt részem ebben a kellemetlen élményben. Veszprém közelében úgy esett, hogy többnapos ott-tartózkodásom idejére nemigen volt kedvem szállást keresni, ráadásul izgatott az autóban alvás kalandos gondolata. A csomagtartótér egyébként is ideális alvóhelynek látszott, és hát soha nem lehet tudni: hátha egy meggondolatlan pillanatomban úgy döntök majd valamikor, hogy pénzzé teszem mindenem (lakást, öreg autót és egyéb kacatokat), csak hogy egy GLK büszke tulajdonosa lehessek, akár olyan áron is, hogy eleinte ebben az acéllakásban kell meghúznom magam éjszakánként.
Hát, a főpróba nem valami fényesen sikerült. A mező szélén készültem a lakosztállyá avanzsált mindentudó autóban eltölteni egy kellemes éjszakát. Csakhogy a haveri társasággal legurított hangulatfokozó egynéhány sör megtette a hatását, így aztán arra kényszerültem, hogy pár óra alvás után kiszálljak biztos rejtekhelyemből, és az elhagyott terepen szerencsére csakis általam hallható csorgáshanggal "színezzem" az éjszakát. A GLK azonban közbeszólt: az ajtónyitástól annyi fény vetült rám (ti. az összes beltéri lámpa felgyulladt), hogy a bulit hosszabbra tervező, a közelben kószáló haverok azonnal keresztülláttak a szándékomon, merthogy teljes kivilágításban álltam a közeli fatörzsre fókuszálva...
Bár nem erre tervezték, de biztosan állíthatom: 183 centis magasságommal éppen el lehet férni (kissé ferdén és nem spiccelt lábfejjel...), ha az üléseket lehajtjuk. Nem azt mondom, hogy sokat lehet fickándozni, de használható.
Az autó mentségére szóljon ugyanakkor, hogy minden más esetben rendkívül intelligens jószág. Az automata sebváltója tévedhetetlen gondolatolvasó, pedig nemegyszer próbára tettem a türelmét. Remekül érti a szándékot. Nem olyan gyors, mint egy duplakuplungos szerkezet, de remekül végezte el a „piszkos” munkát.
Nem tudom, hogy csinálták, de itt minden kézre áll. Ha épp a kedvesünk ül az anyósülésen, igyekezzünk inkább jófajta poénokkal imponálni neki, és ne próbáljuk rátartian kiváló IQ-szintünkkel indokolni azt a természetes lazaságot, amellyel pillanatok alatt kiismerjük magunkat a GLK kapcsolóin. Füllentésünkre ugyanolyan könnyen rájönne, mint mi az autóban található kütyük használatára.
Az automataváltó-kart a kormányhoz tették bajuszkapcsolóként, megszokni kb. 5 sec alatt fogjuk. Az elején fura ez az amerikai módi, de aki ült már automata Merciben, annak ez már nem okoz meglepést, mellesleg végtelenül praktikus is tud lenni, mivel az automata váltót nem nagyon szokta az ember babrálni.
Terepen is viszonylag könnyen veszi az akadályokat. A középkonzolnál található terepgombot megnyomva a megfelelő menetprogram aktiválódik, és GLK a legkedvezőtlenebb talajfelszíneken is képes lesz magabiztosan megkapaszkodni. Fordulékonysága épp megfelelő. Azt útfekvése talán egy kicsit kemény, de nekem ezzel sem volt gondom.
Szerencsére nem kellett megtapasztalnom az átlagon felüli biztonságot, de azért megnyugtató volt tudni, hogy az utasvédelemről a legkorszerűbb technika gondoskodik. A vezérlőkészülék pontosan felismeri a baleset jellegét, és annak megfelelően hozza működésbe a légzsákokat, az övfeszítőket és a fejtámlát. Ideális a fogyasztása: autópályán mindössze 6,2 litert igényelt, ez a mennyiség a gyári adatokhoz képest is elfogadható.
Utólag, most már sajnos jó ideje GLK-tlanul, biztosan tudom, hogy egy-két hibát inkább csak azért találtam benne, hogy ne nyomasszon a hibátlanság. Hiába annyira kényelmesek például az első ülések, a hátsó sort mintha kissé összenyomták volna. Nem jártam a végére, de ha azon a részen valamelyik termetesebb ismerősöm ült volna középen, egy-egy gyereküléssel közrefogva, most valószínűleg nem egyforma lelkesedéssel beszélnénk az élményeinkről. A légkondi fokozatait sem találtam eléggé fokozatosaknak. Meg aztán igazi, kemény terepjárásra sem igazán alkalmas a GLK, már csak a hasmagassága miatt sem.
Próbálom majd tovább gyűjteni a hiányosságokat, hogy meggyőzzem magam, miért jobb végleg lemondanom erről a kb. 15 milliós autóról. Ha nem jut eszembe több, legfeljebb visszaidézem még párszor a mezőszéli jelenetet.
Az ugyanis meggyőzött róla, hogy lakásnak azért mégsem kellene.
|
