AUTÓ
STAT

A Peugeot időnként igazán ütős formatervekkel jelentkezik, a mérnökök elsősorban a kupé-kabrió modellekben élhették ki magukat, de a 206-os sikere, pláne a 406-os kupé máig gyönyörű formája után sokáig nem sikerült az autóstársadalom által egyöntetűen elfogadott különlegességgel előállni. Mostanáig.



Az RCZ egy merész stílustanulmányként jelent meg először, majd – az autógyártásban szokatlan módon – néhány apró változtatás kivételével egészen egyszerűen megelevenedett. Az talán nem vitás, hogy a formaterv egy igazi műremek, a márka alapjegyeit viselő orrészen kívül minden porcikája egyedi. A kihívóan szélesedő kerékjárati ívek, a különleges, duplaívű tetőt és a hátsó szélvédőt zseniálisan hangsúlyozza ki a félköríves alumínium keret, a hátsó, LED-es lámpatestek pedig észveszejtően vonzóvá teszik az RCZ gömbölyded farát. 

Az ajtók természetesen keret nélkül nyílnak, a belső kidolgozás pedig a végtelenségig igényes. Amerre szem ellát, bőr feszül mindenen az ülésektől kezdve a műszerfalon keresztül egészen az ajtókig, és szerencsére a váltógombon is, amit pedig a derék franciák előszeretettel készítenek fémből a magasabba pozícionált modelljeikbe. Utóbbi megoldás szép ugyan, de mínusz tíz fok alatt és plusz 30 felett meglehetősen furcsa dolgok történnek a hideg/forró fém és az ember puszta kezének találkozásakor… 



A műszerfal nagy része is új, néhány elemet azonban átmentettek a többi modellből, de ezek - kapcsolók vagy fedélzeti komputer - nem csökkentik az autó exkluzivitását. Az ülések elektronikusan állíthatóak, szerencsére egészen mélyre is süllyeszthetőek, ami már csak azért is fontos, mert meglehetősen passzentos a hely odabent, amit még jobban felerősít a fekete tetőkárpit. 



Ugyanakkor gyakorlatilag bárki be tudja állítani a megfelelő vezetőpozíciót, mivel nem kell tekintettel lenni arra, hogy a hátsó sorban elférnek-e az utasok. Nem férnek el, semmilyen pozícióban, még a gyáriak sem próbálkoznak ennek ellenkezőjének bizonyításával. Két szükségülés, vagy inkább sámli található itt, ha nagyon muszáj, be lehet préselődni rövid távra – ennyi. 

Egy vérbeli kupé esetében én ezt nem tartom hibának, két embernek legyen elegendő a hely, poggyászaik pedig férjenek el a csomagtartóban gond nélkül. Az RCZ ez utóbbi kritériumot is fölényesen teljesíti, a csomagtér nagyjából „kéthullás”. 



A másik rákfenéje az ilyen építésű autóknak a körkörös kilátás, pontosabban annak teljes hiánya. Az RCZ -ben az alacsony üléspozíció miatt szintén szembesülünk ezzel: az autó orrát csak sejteni lehet, ráadásul a keskeny szélvédő miatt jobbra előre gyakorlatilag nincs semmilyen kilátás: a műszerfal és a belső visszapillantó között alig másfél tenyérnyi helyen pisloghatunk ki. 



Tolatáskor klasszisokkal jobb a helyzet: az autó farát nem látni ugyan, de annyira közel van a hátsó szélvédő, hogy ez mégsem jelent gondot, az első-hátsó parkolószenzorok pedig vigyáznak arra, hogy be tudjuk határolni az autó sarkait. A tesztautót a BMW-vel közösen fejlesztett 1,6-os turbós-benzines mozgatta, amely tesztalanyunk esetében 200 lóerőt vonultatott fel. A csupa alu blokk könnyen mozgatja az RCZ -t, és remekül passzol a futómű karakteréhez, ugyanakkor az is érezhető, hogy nem sportautóban ülünk, hanem egy kifinomult kupéban, amellyel ugyanolyan gyorsan tudunk közlekedni a Pilis útjain, mint autópályán, vagy éppen a városban. A széles, alacsony oldalfalú gumiabroncsok jól teljesítettek, de talán egy kevésbé peres gumival jobb választás lehet idehaza az egyébként a limitált modellekre szakosodott, osztrák Magnának „bérgyártásba” kiadott RCZ .