Idén 50 éves a magasszárú tornacipő – ismertebb nevén a Renault 4-es –, így a „Triplets de Bonneville” nevű csapat elhatározta, hogy a Renault-val karöltve elhatározta, hogy a nagy esemény tiszteletére megépíti minden idők leggyorsabb 4-esét. Az autó augusztusban, a Bonneville Speed Week-en mutatkozik be hivatalosan, de néhány információmorzsával már most megszántak bennünket az alkotók. A tornacipő-Renault-t 1961-től 1992-ig gyártották és vicces formájával világszerte rengeteg rajongót szerzett, így várható volt, hogy a sok-sok klub közül valamelyik igencsak formabontó módon ünnepli majd az évfordulót.
|
|
A rekordernek egyébként műszakilag nem sok köze van az eredeti Renault 4-eshez, hiszen egy 1983-as Renault 5-ös turbómotorjára „húzták rá” a 4-es bőrét, így gyakorlatilag egy NASCAR-autót kaptak, persze kicsiben. Az említett erőforrás egyébként nem mai darab, annak idején még a francia túraautó-bajnokságban is versenyeztek vele. Persze attól, hogy régi, nem szükségszerűen gyenge, hiszen 290 lóerős teljesítménye 280 km/órás végsebességgel párosul, egy Renault 25 GTX Turbóból bontott 5 sebességes váltóval körítve. A biztonsági kiegészítők között bukókeret, poroltó, ötpontos biztonsági öv, illetve fékezőernyő szerepel, úgyhogy tulajdonképpen minden feltétel adott, hogy a hármasikrek autója a világ valaha volt leggyorsabb Renault 4-esévé váljon. Augusztusban kiderül...
|
Szóljon hozzá!